Egyedül vagyok, pedig körülöttem vannak oly sokan,
S tán szeretnek is, mellettem élnek boldogan,
csak az én lelkem magányos, bennem az üresség
megkapaszkodott, mint egy ragályos betegség.
Ő is mellettem van, de nem lát engem,
Nem érzi hogyan sorvad napról-napra lelkem,
s ha szólok, akkor szót szó követ,
a sötétség árnyékolja be egykor ragyogó fényemet.
Valami elveszett, és hiába keresem,
A halált vágyom, hol lelkem majd megpihen,
Már nem akarok szavakat, nem akarok vitákat,
Csendet akarok, s végleg befogni a számat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése